Teaházban

Szólanék ha tudnék.
Talán csak egy szent ünnep hevít,
Talán csak a bormámor.
Nem számít.
Egy apró gép mellkasomban
Kalapál, ordít:
"Mond el neki!"
"Hiába" - válaszolom.
Elfáradtam a vágyban,
Egy régen kapott csók ízében.
Én már csak élni akarok!
Élni, veled.

Rossz felé

Holdfényes gyertyaest,
Bormámorban úszó viasztest.
Kezed a kezemben,
Mindez a fejemben,
Cigarettafüstös lélegzet.

Kocsmaszagú napfelkelte,
Álmos plakátrengeteg.
Vesződő lélek,
Sóhajtok egy mélyet:

Szemben a vesződő árral,
Talán csak a rossz vonatra szálltam.

Némán üvölték

Hiába kiáltok a hold felé
Az utca túl felén
Nem hallhatja meg jajomat
Nem hallhatja elkéset szavamat

S mint ahogy a templom harangja zúg
Úgy üvölték én is át az utcán
De hiába hangom a téli éjszakán
Ha soha immár el nem jut hozzád

Hiába a téli szél
Szavamat meg nem fogja
Szerelmem jaját el nem hozza
Az ajtón át nem fújja

S te csak némán tűnsz el a lépcső fordulóban

Monoton

Csillagok ragyognak, repülők repülnek,
Kidobott álmaim egy kukában hevernek.
Repülőn mellettem egy okoskodó farok
Csóválja gondolatait, értelmetlen sorok,
Lehulló bőrönd, kacsintó hold,
Én is csak egy vagyok, tömött sor.
Neonbetonba olvadt emlék,
Ideje felszállni, ideje repülni.
Alattam egy nagy fényháló
Lelkeket zár. nemvolt álom.
Magam alatt nyugszom, testvaló,
Szív dobog, szó-konok.
Vágyölelés a poggyászom,
Telefonszám társutasom,
Egy éjjeli szex melyben elégünk,
Repülünk, valamiért élünk.
Távoli jövőnk talán nem lesz,
Múltba vesztünk, vesszen
Idő, pillanat heve kell,
Ha titokban is de esdem,
Ima, szó, nincs Isten:
Női illat mi nekem szent.
Térdre borult szerelem,
Szeretnem nekem kell,
Monoton rezzen,
Vágy kel: éjszakába veszett
Kutya lelkem szép
Vagy nem érdekel
Monotonon versel
Monotonon kertel,
Monotonon, monotonon, monotonon...

A soul left us (song lyrics/dalszöveg)

Yesterday I saw an angel walking across the park
You didn't tell me you were ready to pass
At least you could've said a single 'good bye'
But I wont drop any tears to the ground

There is a heart like an other one missin' someone
Thousands of bodies buried into the ground
You sad memories ain't die, memories ain't lie memories ain't fly away
Just you flew away.

On a beautiful day
On a beautiful day

Today I'm lookin' for a shelter from the cold rain
One heart is beating inside callin' your name
I'm lookin' East and see the sunrise
One thousand empty colour on the empty sky

On a beautiful day

If I meet you at the gates will you be the same?
Will you hold my hand and protect me up there?
Will you know my face and smile at me?
Will you be my angel who comes for me?

Örökké enyém leszel

A sötétségbe veszett szerelmünk,
És hiába keresem, biztos nem lehetek,
Hogy valaha is meglelem
Azokat a tiszta szemeket, a te szemedet.

A fény halványan pislákol még.
Elvesztem az erdőben.
És bár elengedted kezem,
Örökké enyém leszel.

Nincs már se fájdalom...

Nincs már se fájdalom,
Se öröm.
Csak közöny.

Nem kell nekem csillag,
Hogy megtaláljalak,
Hold, hogy fogja kezem,
Vagy az utat világítsa.

Lehet lóra pattanok,
Vagy hajóra szállok,
Cigarettára gyújtok
És füstként szállok
Haza.

Hogy az hol van?
Nem tudom.
Minden város az otthonom,
Melyben te kóborolsz.

Se éjjelek, se nappalok
Nincsenek már.
Áll a világ.

Csak egy vasárnap kapott csók
Emlékeztet, milyen rég is volt már,
Hogy testünk egybeforrt
És szabad lelkekként szálltunk,
Valahova messzire:
A távoli álmok földjére.

Elcsendesedett most fejem.
Csss! gondolatok.
Csss! te átkozott szerelem.

Éjszaka

Rózsaszirmok között
Gyertyafényben meztelenül
Égünk bele az éjszakába
Láthatatlan titokvágyak
Tépnek marnak ráncigálnak
Én húsodba tépek te húsomba tépsz
Gyertyafény-éjszakában

Marionett-bábu

Marionett-bábut rángatsz most itt.
Szerelem szálai szakadnak szét
Ha már meguntál dobjál csak ki,
Nem kell örökké játszani.

Kopasz kutya az éj ágyában,
Unottan bassza meg a vágyat,
Némán marcangolja szerelem-bánat.
Szegény, kivert, megalázott állat.

Ez az éj nem olyan mint a másik,
A hold is csak betegen mászik
Nyakamnál fogva fel a tetőre,
Röhögjetek csak az akasztott szerencsétlenre.

Majd ha meghalsz a távoli jövőben,
És fa testem elkorhadt egy kuka tövében,
Találkozunk majd ott a nemtörődömben,
Játékod leszek újra, remélem.

Addig is bánatos marionett-bábu
Zsinórjait kibogozva táncol,
Körülötted, veled, fejben,
Egyedül, meguntan, kiverve.

Ez az éj nem olyan mint a másik,
A hold is csak betegen mászik
Nyakamnál fogva fel a tetőre,
Röhögjetek csak az akasztott szerencsétlenre.

Éji pillanat

Melletted ültem egy éjszaka

Az ablak alatt a világot néztem

A zűrzavart

Az inkompatibilis formák

Hogyan nyelik be az embert

A hold hogy bújik előttem

Hogyan sír az ég velem

Mikor itt ülök melletted egy éjjelen

Azt kiáltom magányomban

Hol vagytok akárkik

Angyalok istenek barátok

Barbárok

Itt vagyok neked s hol vagy te

Tényleg oly távol vagy tőlem

Vagy csak karnyújtás-messzire

Hisz itt ülök melletted ezen az éjjelen

Istenhez imádkozom

Isten nem létezik többé

A parkok nem virágoznak többé

Míg én a pillanatra várok

A holnap meg csak úszik távol

Nézd zokog az ég

Ötvenezer könnycsepp hull eléd

Mikor melletted ülök s eljön az éj

Anyák katonák doktorok

Halandók és haldoklók

Hívők és hitetlenek

Buzik papok emberek

Nézzetek körbe magatokban

Nem leltek engem

Segítsetek

Lelkem vesztettem egy padon ülve

A hold elfordult tőlem

Én öledbe hajtanám fejem

Csendben

Hol vagy milyen távol tőlem

A sötétben kereslek

Karjaimba zárnálak örökre

Nem lellek téged

Bár itt ülök melletted egy éjjelen

Egy szösszenet

Nappaliban lámpa huny.
Ott ülsz te az egyetlen.
Felém súgsz, hogy menjek,
És én megyek mert szeretlek.

Lángmadár

Álomra hajtom most fejem
Hagyom hogy egy vágy
Messzire repítsen
Lángokba veszítsen

Elveszettnek magam sosem éreztem
Lángmadár voltam ki
A tüzet szította
A napot a holdba olvasztotta

Tűzéjszakák.
Dohogó vágyak.
Füstszavak.
Pirosló ajkak.

Marcang

Ha papírra nézek
S tollam sercegni kezd,
Csak a kérdés jár fejemben:
Mi maradt nekem?
Egy soha nem volt
Megtépázott álom.
És mostantól mikor kelek,
Nincs más dolgom
Mint számolni a reggeleket,
És egyszer-csak melletted ébredhetek.
És mikor lehunyom szemem
Egy régi álmot élek.
Egy olyat mi nem megtépázott,
Egy olyat mit már feledni kezdtem.

Holdfény-sólyom megint

A nap váltja a holdat,
A hold váltja a napot,
Az indián meg csak táncol.

Lánglobban az éjszakába,
Füst száll a reggel harmatával,
És a sólyom csak táncol.

Karmok a karmokban,
Húsod a húsomban,
Holdfény égette vágyak.

Nap olvasztott zivatar,
Csillag hűtött testvágyak,
Bénult sólyom szárnynemcsapása.

Gyere velem oda messze,
Holdfény-sólymod leszek.
Gyere velem oda messze,
És én holdfény-sólymod leszek.

Rakparton

És én szárnyra kaptam
Hogy a távolból haza jussak
A rakparton sétálva
Kínos szavakat motyogtam
Míg a folyó hozta szél
Oda nem kergetett karodba
Oltalomba
Te csókoddal bélyeget ragasztottál ajkaimra
És végre szívem adhattam újra
S ő csak beszélt
Beszélt míg a hét véget nem ért

Kételyek egy éjjelen

Mandarin kezemben, miközben veled beszélek.
A tavasz kicsiny ízét magában hordozó perc.
Fülemben szomorkás hangulatú zene,
Mely azt kéri valakitől, hogy karjaimba vezessen.

És az éjjel jön, vele a kétely, a hold suttog fülembe.
Enyém voltál, de enyém leszel-e még egyszer?
Elég-e egy tavasz, hogy megbánjam vétkeim?
Elég-e egy hét, hogy megtudjam, mit érzel még?

Agyamban cikázik a kép, minden csillag fényeként,
Hogy melléd fekszem és te engeded,
Engeded, hogy szeresselek, hogy tiéd legyek.
A télt végre elengedem és a tavaszba lépnék.

De mondd: lesz még éjszaka amit veled tölthetek?
Vagy tavaszi nap a parkban mint régen?
Ölembe fekszel-e, mint puha gyepre?
Vagy majd egyedül kóválygok hibáim erdejében?

Átkozott kételyek...

Utolért az unalom

Utolért az unalom
Ezen a poros hétvégén
A nagy karosszékben

Szemed a szememben
Kezed a kezemben
Őrzöm míg engeded

És ha az idő eljő
És nekem mennem kell
Ki a nagy ismeretlenbe

Ne félj egy percre se
Egyszer majd visszatérek
A nagy jól-ismertbe

És ha visszatértem
Csókolj és ölelj
Vagy beszélj hozzám

Hogy az unalom illanjon
Ki a poros ablakon
Ki a magányos éjszakán

Mint gyermekkel bántam veled

Ahogy a múlt poros szobájába lépek
És kezem végig simítom az érdes falakon,
A parketta nyikorog, szólít,
És emlékek garmadája rohan ki agyamból.

Múltkor mint rossz gyermeket
Átküldtelek a másik szobába.
Te nem tudtad mit tettél,
Így az ajtót bezártad.

Pár perc múlva a fejem zsongott
És testem üresen kóválygott
Az üresen maradt szobában,
Mely néma lett hirtelen.

És minthogy nem is tudtam,
Nem is emlékeztem mit tettem,
Hívtalak, hogy gyere
És a szobát töltsd meg nekem.

De te nem válaszoltál
Mert nem hallottál.
A nagy szoba távoli sarkába bújtál
Ahová én nem követhetlek.

A nagy szoba sötétjébe burkolóztál,
De az ajtót résnyire nyitottad.
Én beléptem és vakon
Rémült szavakat suttogtam.

"Csak adj három percet
Még a múltból mit megéltünk együtt.
Nyújtsd ki kezed és fogj meg,
Mert félek egyedül."

És tudom, hogy közel állok hozzád,
Érzem parfümöd illatát:
A múlt egy darabját
A jövő halvány fénysugarát.

Elengedtem hát most kezed

Elengedtem hát most kezed,
Eltörtem az eltörhetetlennek
Vélt varázst.

Hogy a pillanat hogy olvad a pillanatba,
Nem tudtam míg velem voltál.
Hogy szárnyaim hová lettek,
Kérdezném, és a választ csak te tudnád.

De hát elengedtem kezed,
Elkövettem az elkövethetetlennek
Hitt bűnt.

Hogy az ágy mily hideg nélküled,
S az álmok is üresek,
Mondanám, suttognám,
Ajkadra ajkammal írnám.

De hát elengedtem kezed,
S nincs szó, mellyel
Megbocsátást nyerhetek.

Telefonhívás

És hívtalak azon az éjszakán
Mert hallani akartam hangodat.
Te talán fáradt voltál,
Talán csak nem akartál.

Csókod helyén cigaretta,
Kezed helyén üres üveg.
Én szívem és lelkem adtam neked,
Kiürült testem hát droggal mérgezem meg.

De nem, nem kérem vissza kedvesem.
Mit neked adtam tied örökre.
A múltat én nem kérem vissza,
Helyette jövőért esdem.

Ahogy valamikor kicsimnek hívtalak,
Úgy akarlak karomba zárni újra,
És ha kell hát eldobom álmomat,
És majd álmodok helyette egy másikat.

Mert álmom üres képzelgés
Ha te nem vagy velem.
Minden szoba üres, melybe belépek
Ha te nem vagy benne.

Emlékszel? Te voltál a szárny
Mellyel repültem és a szél
Mely felkapott és le sem tett.
Emlékszel erre, emlékszel ugye?

Te egy gyermekkort adtál,
És felnőtté avattál.
Egyetlen barátom
És mindenem voltál.

Ha karod nyújtottad és átkaroltál,
A nagy ismeretlen világtól óvtál.
Ha éjjel a hold alatt hozzám bújtál,
Álmom nyugodt volt, mert vigyáztál rám.

És én hívtalak azon az éjszakán,
Mert megöltem magam.
Te azt mondtad fáradt voltál,
És tudtam, már csak teher vagyok számodra.

De én hívtalak azon az éjszakán
Mert te vagy az egyetlen kihez szólhattam.
Te elutasítottál és én meghaltam
Újra és újra, mint minden éjszaka.

És ha kérdezed miért löktelek hát el,
Komor leszek vagy nevetek.
Mert nem tudom.
Mert nincs magyarázat magamnak se.

Talán ez volt az út, a fény
Mely megmutatta mennyire fontos vagy nekem.
Hogyha te nem vagy,
Hát én sem létezem.

Tudom, hogy bántottalak, sebeztelek
És annyi ártatlanságot elvettem.
És hogy kifogytam a szókból
És nem vagyok más csak tehetetlen.

Nem tudom, hogyha elmondom
Mit szinte képtelenség.
Ha halkan egy könnycsepp alatt
Kisírom: szeretlek,

Változik-e a világ köröttünk,
Vagy mélyen odabent legbelül?
És hogy öledbe kúszhatok-e még egyszer?
Karomba zárhatlak-e még egyszer?

És hívtalak azon az éjszakán,
Hogy tudjam, vágysz-e még rám.
Hogy van-e még otthonom.
Hogy lesz-e még valaha nyugodt álmom.

És a telefont letetted
De én még halkan odasúgtam neked,
Mennyire fontos vagy nekem.
De válasz már nem volt...

Néma éjszakák hada

Néma éjszakák hada
Rohan le engem újra és újra.
Csillagok százai
Tépik ki csontomat, húsomat.
Utcalámpák tompa árja
Taszítnak sarokba.
Végtelen éjjelek csalják arcomra
Könnyemet újra és újra.

Zihálok, vergődöm,
Üvöltök és suttogok.
Egyedül vagyok, egyedül
Mert ellöktelek magamtól.

S az utca zsivajában
Minden csók és szó,
Minden kézbe vett kéz
Ölbe vett derék
Te vagy.
Minden szempár
S lépés és az üres fal.

Ha kérdezed hát miért tettem,
Én komor leszek,
S hebegve habogva
A válaszom ez lesz:
Mert túlságosan szeretlek.

Kérdések

Ha kezem nyújtom megfogod?
Ha ajkaim csókra nyújtom megcsókolsz?
Leszel-e az ágy vándor lelkemnek?
Étel éhes szememnek?
Kötszer sebzett lelkemnek?
Napsütés hideg testemnek?
A megnyugvás zsongó fejemnek?
A csend melyet nem lelek?
A természet mi körbevesz?
Beton fal mely védelmez?
Házikó mely otthont ad?
Csendes szó mi megnyugtat?
Leszel-e a szerelem
Melyet csak benned lelek?

Leültem egy padra csodát várni

Leültem egy padra csodát várni.
A csoda nem jön.
Talán csak késik, nem tudom,
Nem szólt.

Felettem az égen megannyi csillag robban.
Az éj-herceg játszik:
Szikrát pattint, varázsol,
Csak hogy meglelje mosolyom.

A hold kacsint, sóhajt,
S mint horgász veti ki kampóját bánatomra,
Hogy nyugtában húzza magával,
S az éjjel vigye át a Föld túloldalára.

Jobbra mellettem lóg egy óra.
Másodpercenként csuklik,
Kacagva fogócskázik
Körbe-körbe szüntelen.

Fölémbe tornyosul Nap-király,
Hogy bevilágítsa az eget mit kémlelek.
Nézek megannyi vasmadarat,
Hátha meglátom azt az egyet.

A madár nem jön.
Király kergeti a herceget szüntelen,
Atlaszként tartják és rohannak az idővel,
S fülembe suttogják: mindjárt itt leszel.

Reggeli

Egy pötty az asztal sarkán.
Egy folt.
Kiömlött kávé a reggeli eszmélés után.
Hajamba túrok, mintha tied volna,
Szőkés szénaboglya.
A hajnal rajzolta karikát radíroznám,
Ha tudnám.
Sóhajtok egy nagyot
(Gondolom én),
Kívülről csak kicsinynek tűnik,
Valójában odabent fújtatok mint egy dühödt ló.
Egy pötty roggyant pizsamámon,
Lekvár.
Basszus leettem magam!,
A reggeli eszmélés után...
Vagy közben, még nem dőlt el teljesen.
Igazából szar dolog együtt reggelizni
Egy kávéfolttal és egy lekvárpöttyel,
Amikor tudom, hogy nem is oly messze,
Te is ott vagy, talán csak egy kávéfolttal,

Vagy lekvárpöttyel

Roggyant pizsamádon.

Még egy zsemlemorzsát elhelyezek az asztalon
Művészi gonddal
(Ezer másikat alatta),
Majd fogom azt a mocskos rongyot a mosogatóban,
És végre letörlöm azt a rohadt
Kávéfoltot.

Kávéház

Kávéházi zsivajba hasít a kávéházi zongora
hangja
Valami szomorú keringőt komponál az emberforgatagra
az ember ki játszik rajta
Balra tőle harsány kacaj a terem
túloldalán tömött pofájú zsíros disznó
böfög számokat sorra melyre nyakkendős
makákók vetik magukat csámcsogva
Amott pohár törik itt szív hasad
egy könnyed móka csók csattan
Cilinderes műarisztokrata pöfékel

ködöt a sarokba valami harmadrangú

szivar szájában 'whisky-t!' - kiáltja
Királynője minden kárónak veszekszik
pikknek királyával azon a kicsiny
asztalon mely szolgálója száz év óta
nem kártyának de kávénak és
papír lapnak
Költő lép e forgatagba de kint ragadt múzsája
szemüvegért nyúl
hogy jobban lássa mivé lett a
hely mely verseinek hazája
Zongorára ül egy g-dúr
záróhangja kávéháznak
Karon ragadja költőt zongoristája
s keresnek a városban egy
Kávéházat.