Kávéház

Kávéházi zsivajba hasít a kávéházi zongora
hangja
Valami szomorú keringőt komponál az emberforgatagra
az ember ki játszik rajta
Balra tőle harsány kacaj a terem
túloldalán tömött pofájú zsíros disznó
böfög számokat sorra melyre nyakkendős
makákók vetik magukat csámcsogva
Amott pohár törik itt szív hasad
egy könnyed móka csók csattan
Cilinderes műarisztokrata pöfékel

ködöt a sarokba valami harmadrangú

szivar szájában 'whisky-t!' - kiáltja
Királynője minden kárónak veszekszik
pikknek királyával azon a kicsiny
asztalon mely szolgálója száz év óta
nem kártyának de kávénak és
papír lapnak
Költő lép e forgatagba de kint ragadt múzsája
szemüvegért nyúl
hogy jobban lássa mivé lett a
hely mely verseinek hazája
Zongorára ül egy g-dúr
záróhangja kávéháznak
Karon ragadja költőt zongoristája
s keresnek a városban egy
Kávéházat.