Teaházban

Szólanék ha tudnék.
Talán csak egy szent ünnep hevít,
Talán csak a bormámor.
Nem számít.
Egy apró gép mellkasomban
Kalapál, ordít:
"Mond el neki!"
"Hiába" - válaszolom.
Elfáradtam a vágyban,
Egy régen kapott csók ízében.
Én már csak élni akarok!
Élni, veled.

Rossz felé

Holdfényes gyertyaest,
Bormámorban úszó viasztest.
Kezed a kezemben,
Mindez a fejemben,
Cigarettafüstös lélegzet.

Kocsmaszagú napfelkelte,
Álmos plakátrengeteg.
Vesződő lélek,
Sóhajtok egy mélyet:

Szemben a vesződő árral,
Talán csak a rossz vonatra szálltam.

Némán üvölték

Hiába kiáltok a hold felé
Az utca túl felén
Nem hallhatja meg jajomat
Nem hallhatja elkéset szavamat

S mint ahogy a templom harangja zúg
Úgy üvölték én is át az utcán
De hiába hangom a téli éjszakán
Ha soha immár el nem jut hozzád

Hiába a téli szél
Szavamat meg nem fogja
Szerelmem jaját el nem hozza
Az ajtón át nem fújja

S te csak némán tűnsz el a lépcső fordulóban

Monoton

Csillagok ragyognak, repülők repülnek,
Kidobott álmaim egy kukában hevernek.
Repülőn mellettem egy okoskodó farok
Csóválja gondolatait, értelmetlen sorok,
Lehulló bőrönd, kacsintó hold,
Én is csak egy vagyok, tömött sor.
Neonbetonba olvadt emlék,
Ideje felszállni, ideje repülni.
Alattam egy nagy fényháló
Lelkeket zár. nemvolt álom.
Magam alatt nyugszom, testvaló,
Szív dobog, szó-konok.
Vágyölelés a poggyászom,
Telefonszám társutasom,
Egy éjjeli szex melyben elégünk,
Repülünk, valamiért élünk.
Távoli jövőnk talán nem lesz,
Múltba vesztünk, vesszen
Idő, pillanat heve kell,
Ha titokban is de esdem,
Ima, szó, nincs Isten:
Női illat mi nekem szent.
Térdre borult szerelem,
Szeretnem nekem kell,
Monoton rezzen,
Vágy kel: éjszakába veszett
Kutya lelkem szép
Vagy nem érdekel
Monotonon versel
Monotonon kertel,
Monotonon, monotonon, monotonon...