Hiába kiáltok a hold felé
Az utca túl felén
Nem hallhatja meg jajomat
Nem hallhatja elkéset szavamat
S mint ahogy a templom harangja zúg
Úgy üvölték én is át az utcán
De hiába hangom a téli éjszakán
Ha soha immár el nem jut hozzád
Hiába a téli szél
Szavamat meg nem fogja
Szerelmem jaját el nem hozza
Az ajtón át nem fújja
S te csak némán tűnsz el a lépcső fordulóban
skip to main |
skip to sidebar
"Akármiből teremtettek is lelkeink, az övé és az enyém ugyanabból van." (Emily Bronte)
No comments:
Post a Comment