Kételyek egy éjjelen

Mandarin kezemben, miközben veled beszélek.
A tavasz kicsiny ízét magában hordozó perc.
Fülemben szomorkás hangulatú zene,
Mely azt kéri valakitől, hogy karjaimba vezessen.

És az éjjel jön, vele a kétely, a hold suttog fülembe.
Enyém voltál, de enyém leszel-e még egyszer?
Elég-e egy tavasz, hogy megbánjam vétkeim?
Elég-e egy hét, hogy megtudjam, mit érzel még?

Agyamban cikázik a kép, minden csillag fényeként,
Hogy melléd fekszem és te engeded,
Engeded, hogy szeresselek, hogy tiéd legyek.
A télt végre elengedem és a tavaszba lépnék.

De mondd: lesz még éjszaka amit veled tölthetek?
Vagy tavaszi nap a parkban mint régen?
Ölembe fekszel-e, mint puha gyepre?
Vagy majd egyedül kóválygok hibáim erdejében?

Átkozott kételyek...