Mint gyermekkel bántam veled

Ahogy a múlt poros szobájába lépek
És kezem végig simítom az érdes falakon,
A parketta nyikorog, szólít,
És emlékek garmadája rohan ki agyamból.

Múltkor mint rossz gyermeket
Átküldtelek a másik szobába.
Te nem tudtad mit tettél,
Így az ajtót bezártad.

Pár perc múlva a fejem zsongott
És testem üresen kóválygott
Az üresen maradt szobában,
Mely néma lett hirtelen.

És minthogy nem is tudtam,
Nem is emlékeztem mit tettem,
Hívtalak, hogy gyere
És a szobát töltsd meg nekem.

De te nem válaszoltál
Mert nem hallottál.
A nagy szoba távoli sarkába bújtál
Ahová én nem követhetlek.

A nagy szoba sötétjébe burkolóztál,
De az ajtót résnyire nyitottad.
Én beléptem és vakon
Rémült szavakat suttogtam.

"Csak adj három percet
Még a múltból mit megéltünk együtt.
Nyújtsd ki kezed és fogj meg,
Mert félek egyedül."

És tudom, hogy közel állok hozzád,
Érzem parfümöd illatát:
A múlt egy darabját
A jövő halvány fénysugarát.